Szemed zafír tengerében elmerülök
jaj! meg ne fulladjak
szikrázó szemű tünemény.
Kétségbeesve kapálózom a habok közt -
bárcsak megkapaszkodhatnék karjaidba
s Lelked puha párnájára hajthatnám fejem.

Lelked olyan,
akár egy mélységes csodakút,
melybe áhítattal vetném magam,
dacolva az ismeretlennel
szikrázó szemű tünemény -
vezetne a fény, e balzsamos gyógyír.

S ha mégis eltévednék a sötét éjszakában,
egy életen át is tapogatóznék,
hogy megtaláljam szíved.
És hogyha hozzáérni sosem engednél,
én Lelkem virányát akkor is leszakajtanám,
szívem pedig átkötném fekete bársonyszalaggal
s reszkető kézzel nyújtanám Neked,
kedves, szikrázó szemű tünemény...


Ezt Szerelmemnek ajánlom...