A Jajkak

"Melyek közt a Jajk-nép lakik,
tó-feketék az árnyak,
s csengőjük gyászosan cseng, amíg
sárba süpped a lábad.

Mert sárba süpped a merész,
ki ajtajukon kopogtat,
hol a vízköpő a mélybe néz,
s zajos vizek csorognak.

A rothadó vízpartokon
szomorúfüzek állnak,
vérvarjú fészkel a várfokon,
és félig alva károg.

Hideglelős Hegyek mögött a gyötrő, gyatra út
szürke fák közt penészes völgybe fut,
sötét tó partjain, mit nem fodroz a szél,
a Jajk-nép ott, nap és hold nélkül él.

Minden pince, hol Jajk lakoz,
mély, nyirkos és hideg,
gyér gyertyaláng míg hajladoz,
számolják pénzüket.

Mennyezet sír, fal könnyezik,
de léptük zajtalan,
s a kopogásra mindenik
az ajtóhoz suhan.

Kilesnek; keskeny résen át
finom ujjak kikúsznak,
s csak ennyi - már tele a zsák,
hol csontjaid alusznak.

Hideglelős Hegyek mögött gyötrelmes úton át,
pók-árnyakon és Varangy-kúton át,
s erdőn át, hol minden lecsüng, porló, reves halott,
a Jajkokat leled - és hízlalod."


J.R.R. Tolkien

Alberth: Ki a boldog?

Hiszed-e, hogy van boldogság,
ha én mondom, hiszed-e?
Ismer-e anyai érzést,
kinek nem volt gyereke?

Kit nem bűvölt tüzes szempár,
csábmosoly sem hatott oda.
Tekintet el nem varázsolt...,
nem érzett szerelmet soha!

Ki nem ismer első csókot,
közelítő kézfogást...,
Nem éri meg szerelemként,
sohasem a folytatást...

Ki nem szerelmét viszi jobbján,
s házasságot köt vele.
Azt elkerüli életében
a boldogság szelleme!

Két szerető ember egy pár,
hiszen összeillenek.
Ilyen nászból származhat majd
boldog, vidám kisgyerek!

Hiszed-e még a szerelmet,
Tudod-e, az túlsó part?
Ki révbe szállt, már vízen van,
érzi ő, hogy hova tart!

Hiszed-e, hogy míg át nem kelsz,
a hullámzó tengeren;
Hol királylány, vagy királyfi vár:
elkerül a szerelem!

William Blake

A tapasztalás dalai

Bevezetés

Halld bárd üzenetét,
ki lát jelent,múltat,jövőt,
ki hallá rég
a Szent Igét
s ki járt az ősi fák között.

Hullt lelkeket hív zuhanón,
ki estharmaton zokogott,
s ki úr vajon
Sarkcsillagon
s feltámasztja , ha fény halott.

"Ó, Földünk, visszatérj,
fűből serkenve fel,
bágyad az éj
s hajnal-szegély
álmos ködmasszából kikel.

Föld, magad ne takard,
arcod el mért is fordítod?
Csillagnyi mart
a tengernyi part
virradatig birtokod."


A Föld válasza

Fölemelte fejét a Föld,
sötétből kelt vényasszony-sárkány,
már minden fényt kiölt,
a kő üvölt
s rémülettől ősz fürt a vállán.

Cellám ez ég -szegély,
féltékeny csillag:börtönőr,
csak űr s a dér
jajszava kél,
Ősatya szól köreiből.

Ó, önző vagy, te Úr!
Te zordon zsarnok rettenet!
Öröm mi táncolt,
az éjbe leláncolt,
szülhet-e még hajnal-szüzet?

Rejti örömét kikelet?
Nem nő már rügy, virág?
Éjszaka vet
a magvető,
ekéjével hasítva át?

Láncaimat leverd,
csontomon fagyhalál,
sok kapzsi terv,
örök keserv,
mi szerelmet béklyókba zár!

Mintmár mondtam veszélyes dolgok az érzelmek,ma mégis ott járkálok,
sőt ma elis süllyedtem benne,jó mélyre lehúzott a halál karmaival,olyannnyira,
hogy még most is körtáncot járunk!
Talán nem ért meg a világ,talán a lelked örökké láncold magadba,
ne lássa senki egy könnyed és nevetésed!
talán a világ csak egy álom,mely csak egy éjszakát tart,
felébredsz és már csak a hamuja marad!
Ma itt hagytak sötét szobába egyedül,ahol szörnyek járnak.....
A világ tudom egy nap újra kinyílik és ezerszínnel ragyog,
de addig mi marad???a keselyűk holt hangja?!amely még fülembe visít,
és a szívemet csőrükkel marcangolják napok óta!
talán rosszul látom a pillangó,egy őzike amely mindig vigyázz majd rám,
és a fecske,még szelíd madár és még visszaszáll!
Addig is remény,kérlek kérj fel táncra,legyen ez a keríngők órája!

Veszélyes dolog az érzelmek viharában úszni,
hol kacagsz mint egy gyermek,hol a halál szélén vergődsz,
Az élet,mint olyan,csodálatos,
de hogy megtaláld a közép utat az nagy dolog.

Kafka a tengerparton

Következzék egy kis kedvcsináló Murakami Haruki : Kafka a tengerparton c. mesterművéhez:
"-Szerelmes vagyok-mondom, és a szavak szinte maguktól jönnek a számra.
-Tudom-mondja a Varjúnak nevezett fiú kurtán.
-Ilyen érzést még sohasem tapasztaltam , és számomra ez most mindennél fontosabb.
-Persze-így a Varjúnak nevezett.-Mondanod sem kell.Ennek természetesen nagy jelentősége van. Épp ezért vagy most itt.
-De még mindig nem értem. Tanácstalan vagyok. Ha valakit mélyen szeretnek , miért kell ugyanolyan mély sebeket ejteni rajta? Vagyis , ha mindez igaz , mit jelent valakit komolyan szeretni? Egyáltalán , hogyan történhet meg ilyesmi?
Hátrafordulok, de a Varjú nevezetű már nincs ott. A fejem fölött szárnysuhogás hallatszik.


Súlyos időkben kétértelmű, régi álmok nehezednek a lelkedre. Úgy haladsz tovább, hogy folyton menekülsz előlük. De elmehetsz a világ végére is , az idő súlya alól nem tudsz kibújni. De azért a világ végére kell menned. Mert nem tehetsz mást, el kell jutnod odáig."

A Halál rokona

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szertem megcsókolni azt,aki elmegy.

Szeretem a szomorú órák
Kísértetes,intő hívását,
A Nagy Halál,a szent Halál játszi mását.

Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadra ha vágynak,a nőket,
A sugarasra,a bánatos őszi-időket.

Szeretem az elutazókat
Sírókat és fölébredőket,
s dér-esős,hideg hajnalon a mezőket.

Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek,poéták,betegek menedékét.

Szeretem azt,aki csalódott,
aki rokkant,aki megállott,
aki nem hisz,a borus:A Világot

Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
szeretem megcsókolni azt aki elmegy.

Ady Endre 1907

Az elrabolt gyermek

"Hol merül szikla dombja
erdőből tóba le,
terül szigetnek lombja
s a kócsag csap bele,
ébresztve vizipatkányt,
ott rejtettük el dézsánk
bogyóval telve,
piros lopott cseresznye.
Gyere vélem, emberi gyermek,
a vízbe, ahol csupa vermek.
Fogd a tündér kezét.
Hiszen a világ tele jajjal, jobban, mint értenéd.

A Hold-hullám elönti a homály-partokat,
s mi Rosses Point-nál messzi
lesünk éj-titkokat.
Űzve ősrégi táncot,
száz kar, szem összeláncolt,
míg Hold el nem szalad.
Lépünk-forgunk körül,
versenyt futunk a habbal,
a világ ím tele bajjal,
s álmában rém kiül.
Gyere vélem, emberi gyermek,
a vízbe, ahol csupa vermek.
Fogd a tündér kezét.
Hiszen a világ tele jajjal, jobban, mint értenéd.

Hol vándor-víz kiszökken,
a Glen-car hegyi tó
vad forrása sás-közben
csillagot mosdató.
Lesünk alvó pisztrángra,
titkon fülükbe súgva
zavarjuk álmukat.
Lapulunk várva,
sáfrány mögött megbújva,
mely könnyel önt tavat.
Gyere vélem, emberi gyermek,
a vízbe, ahol csupa vermek.
Fogd a tündér kezét.
Hiszen a világ tele jajjal, jobban, mint értenéd.

Már vélünk messze vágtat
vad szemmel, konokon:
már nem is hallja borjak
bőgését halmokon;
s ha a teafőző zenél,
nem hallja, hogy fütyül,
s ha sürög sok barna egér,
nem látja láda körül.
Gyere vélem, emberi gyermek,
a vízbe, ahol csupa vermek.
Fogd a tündér kezét.
Hiszen a világ tele jajjal, jobban, mint értenéd."


W. B. Yeats

"Édes a vers gyökere s kétszer édes,
hogyha a dal két szívet testvérré tesz;
nem lelünk még emlékeink között
se tetszőbb sorsot, mélyebb örömöt,
mint a testvér-költőkét, kik a dráma
múzsáinak örök diadalára
egyesítették nagy szellemüket.
A géniuszt oly érzés lepi meg,
ha rájuk gondol, melyben zeng a jó,
s mindaz, mi nagy, magasztos, gyógyító."

John Keats

"A szerepkommunikációs gyakorlatok legtitkoltabb fegyvere: a látnoki fényben selymesen úszó életvidám, érzéki szép. Csak legyen!
Legyen miből enni, inni tudunk...
Ha már a fakító nincs helyét szívesen felcserélnénk a mélységesen meleg fuvallatba pihent kiszáradt torkunk műanyag gombócával.
Egyszer már be kéne ezt fejezni!
Hagyjuk abba!
Oly feleslegesen zakatolnak ezek az, úgymond ,,szószösszenetek".
Pihenőt!
Megálljt parancsolok!
Egy kicsit...
Egy kicsit adjatok helyet az időben, teret az ezredben.
Akár rakhattok utánam pontot........
Zárjatok le...
Írjatok le...
Ha van rá szó...
Ha van rá kéz...
Ha van rá arc...
Ha van, én azt ébredésig csókkal hintem...
Talán kikél belőle e félsz bársony leple...
Akkor...
De csak akkor...
Talán örökké élünk.
Pont"

/Szabó P. Szilveszter/