Mivel szegény vagyok, álmom van csupán
Álmaim lábad elé terítem
Finoman lépj, álmaimon gázolsz.

/William Butler Yeats/

Szabò P. Szilveszter - rèszlet

"Lábamat csúz húzza,
Töredékké roppantott hangjaim
Vonja vissza szám,
Sínbe tett törött karom,
Kisiklott mondatot áhít,
Széntelen ceruzán.

Szárnyaból szegek pihét,
Mit hiába könnytelen pupillám.
Tintátlan támolyogva,
Falon osonva karcolok szavakat,
Hogy elnémítsam a hamis fából faragott,
Angyali majálison,
Mannának átkozott, pokolból zengő dalokat.

S lám életek fogannak a vakolat alatt.
Befalazott korok,
Min konok cement tehénkedik,
Disznók világán nyerészkedik.
S a tinta, mint elavult flinta,
Csak dísz a mocskon,
Tán el is takar, míg körbe érsz e porondon.

De kilóg a láb, s az ember,
Mint báb zsinóron rángva várja,
Hogy kikél, mint tiszavirág.
S mert egy napot kapsz,
Kockáddal hetest dobhatsz,
S ha nem is tiéd, mit nyertél,
Tudd, hogy ezért egy életen át nyeltél.

"Senki sem tisztul meg attól,hogy tovább hempereg a sárban,és hosszasan kesereg jelenlegi vagy múltbéli gyengeségein.Ez a viselkedés egyrészt önmarcangoló magányhoz vezet,másrészt eltakarja előlünk az „itt és most” nagyszerű lehetőségeit."

Ole Nydahl

"Tégy valamit, hogy életed újra megteljen fantáziával. A fejünk felett az égbolt, amelyet az emberiség évezredes megfigyelések során már annyiféleképpen magyarázott. De most felejts el mindent, amit a csillagokról tanultál, és újra angyalokká változnak, vagy gyermekekké, vagy bármivé, amiben éppen kedved van hinni. Ettől még nem leszel buta, hiszen ez csak egy játék, de gazdagabbá teheted vele az életed."

„Ha már nagyon nagy lánggal él a szenvedély, akkor jöhet a szex, hogy befejezze a táncot, de soha nem az övé az első lépés.”

Paulo Coelho

Álom

Álmosan hunyorít az óra felém, hív az ágyölelés.
Nyakamba húzom paplanom, kezem a párnám alá csúsztatom.
Belefúrom arcom, hogy érezzem frissen itthagyott illatod.
Merengek az időt megállítani nem tudó, együtt eltöltött napokon.
Elmentél, megint egy nap nélküled, szerencsére jön a révület.
Álmodom magunkat verőfényes, virágfövenyes, zöldellő réteken.
Kéz a kézbe szárnyalunk, ringó fák árnyékában mulatunk.
Csend és béke, a felhőtlen kék égen, madár suhan a tiszta fényben.
Mi meg vagyunk reménybe: ez már az örök, világ-utunk vége.


Majoros József

Lélek-vihar

Viharos szél lázad;

süvöltve támad

tomboló orkánként

a fuldokló árban.

Sikoltva görgeti

elveszett napjaim

megsárgult lapjait

a fényevesztett tájban.

Jajongva kergeti

szétzilált álmaim

ázott foszlányait

a csobbanó sárban.

Színehagyott évek;

társtalan reggelek

kesergő éjjelek

árva szilánkjai

mozaikként szállnak

néha meg-megállnak,

egymásba fogódzva

görcsösen, reszketve...


/Varga Nóra/