"Mivè lenne a muvèszet szerelem nèlkul, ès milyen gyorsan feledèsbe merulne a szerelem, ha a muvèszet nem àllìtana neki orok emlèket?
... Màsodik poharunkat uritsuk àmorra, a kis csilantalanra, aki kilotte nyilait e kèt fiatalra, ès egybefuzte oket azzal a làthatatlan kotelèkkel, amely erosebb minden foldi bilincsnèl. Igyunk hàt a kis istenfiùra, mert bàr sebeznek a nyilai, de komolyan senki sem tèr ki az ùtjukbòl."

Ingrid Moller - Velmeer van Delft, rèszlet

Dzsuang Dszi álma

kétezer évvel ezelőtt Dzsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- álmomban - mondta - ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- lepke - mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dszuang Dszi...
és felébredtem... és most nem tudom

most nem tudom - folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dszuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

én jót nevettem: - ne tréfálj, Dszuang Dszi!
ki volnál? te vagy: Dszuang Dszi! te hát! -
ő mosolygott: - az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

ő mosolygott, én vállat vontam. aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dszuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

Szabó Lőrinc

Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantú mezővé a szikla-

csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

Nagy László

Lee Annàcska

Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány - ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.

Gyermek volt s gyermek voltam én
Lee Annácska meg én
De Szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején
Irigyeltek még az angyalok is
fenn a felhők tetején.

S ez lett oka, hogy, sok éve már,
tengerpart bús mezején
felhők közül jött egy csúnya szél
s meghűlt Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el őt
tengerpart bús mezején.

Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb ő meg én
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején)
hogy jött felhőből éjjel a szél
s meghűlt s meghalt a szegény.

De szerelmünk több volt mint soké,
ki nagyobb mint ő meg én,
okosabb mint ő meg én
s sem az angyalok a felhők felett,
sem az ördögök tenger fenekén
nem tehetik hogy, szívtől a szív,
elváljunk, ő meg én.

Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
Annácska küldi felém;
s csillag ha ragyog, már véle vagyok.
Annácska szemét lesem én;
s így az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szívem élete, szép kicsikém,
melletted a sír fenekén,
tengerpart bús mezején.

Poe

Làtom, van aki figyel mèg...

Egy elfelejtett blog,
pedig mennyi minden mondani valónk lenne a világnak,
mi mégis hallgatunk,csak némán,
nos hát,tessék írni és mindent megosztani
a művész lelkünkkel,
mi meg majd hálásan fogadjuk!
Rajta hát!