Volt egy ember, magában élt,
s ült, mint vésett szobor,
látott sok nappalt múlni s éjt,
s árnya nem volt sehol.
Fehér bagoly ült meg fején,
míg kelt a téli hold,
majd nyári csillag idején,
s azt hitte róla, holt.
Hölgy jött, rajt szürke öltözék,
alkonyi napsütésben,
virágfonat volt rajt hajék,
s megállt, maradni készen.
Az ember ébredt, felszökött,
megtörte a kő varázsát,
átkarolta a tünde nőt,
s felvette árny-palástját.
Nem jár többé a tünde hölgy
nap, csillag s hold alatt,
elrejti mélyen őt a föld,
hol nincsen éj, se nap.
De egyszer évenként, amíg
tátong barlang s üreg,
együtt táncolnak hajnalig,
és az árnyékuk egy.
J. R. R. Tolkien
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése